Elég a töredék, ha hagyod…

Abszurdnak tűnik szavakkal próbálkozni a mozgás megragadására. „Elengeded? Akkor elég lesz.” Erre jutottam a HolnapUtán Fesztivál negyedik napján, tehát nem fogok a teljesség igényével gondolkodni a CompagnieinterContemporain Fekete kutya című előadásáról.

Valami lehet belőle– ezt éreztem nézőként is a előadás közben is.

Az Imre Zoltán Programot fiatal alkotók támogatására hozta létre a Nemzeti Kulturális Alap. Ennek a kezdeményezésnek a keretében jött létre Gulyás Anna táncszínházi előadása. Jászberényi Sándor Az ördög egy fekete kutya c. novelláskötete ihlette, és alapgondolata: a rossz ómen mindent átitat. A gonosz, ez a keserű lélekjelenlét mindenre rátelepszik, nem hagy élni.

A két férfit és a nőt követő baljós valami idegrángás szerűen szivárog a kecses, vagy könnyed mozdulatokba. A vibráló zene, kortárs balett, a robotszerűen feszülő izmok és a kontakttánc-elemek masszája elindította a vergődést, és amikor már konkrétan fogtam a fejem, mert a monotonitás az idegeimbe hatolt… Váltás: kellemesebb, de nem könnyedebb zene és aztán ugyanoda jutott vissza: a hiábavaló, berögzült menekülésbe. Egy idő után be tudtam kapcsolódni a mozgás folyamatába, bár az elején, sőt közben is néha beindult a szőrszálhasogatás. El kell fogadni, hogy a mozgásszínházban nem föltétlenül kell történet, s nem is mondatokban kell gondolkodni. De azért néhány dolgot, vagy gesztust még le kell indokolni, pláne ha valami 30 percbe sűrített.

A táncosok érintkeznek, egymás mozgására öntudatlanul rákapcsolódnak. Majd reális fizikai cselekvésre épülő gesztusok következnek, a nőt megölik. A két nyelvezet: a tánc és a hétköznapi mozgás-, gesztusnyelv nem azonos. Ezért indokolatlannak tűnt, hogy a táncos vergődések közepette meghal, aztán feláll, és újrakezdi a menekülést. S ezzel együtt talán hibásan a prózai színházban megszokott állapotváltásokat hiányoltam néhol. De volt benne változatossága a monotonitásnak is, játék a mozgás szintjén. Pontosan ezért nem lett volna hiányérzetem utána, ha nem egyedül maradó táncosnővel és az indító technozajjal zárul az egész. Azt gondoltam: lehet valamit a levegőben hagyni, csak talán jó ha van érzésem arról, mit is hagy a levegőben.

És ha nem is tettem fel a kérdést, de itt a válasz rá: igen, a táncszínházi előadás, csak töredék volt. Az eredetileg hétfős tánckar helyett, csak hármat láthattunk. De még így is érződött a rossz ómen jelenvalósága, ha a nézőtől távol is maradt, aztán…
Amikor kileptünk, hallottam–ez most jól esett. És van amikor ez bőven elég.

Lehet, hogy nem kell mindig agyalni? Van olyan színház, aminek kikapcsolnia kell.

 

SHR

Advertisements

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s