A kínai falon át a tengerimalacig

Hajdanában, amikor Jugoszlávia még valóság volt, a művészet progresszivitásának első leckéjét mindig onnan kaptuk mi itt, Keleten. A BITEF volt a világszínház fesztiválja. Akinek megadatott egyre szűkülő világunkban az odautazás luxusa (a visszautazás már nem annyira akaródzott sok esetben), láthatta Brook, Mnoushkine és mindenki más színházát. Máig érvényes és meghatározó előadásokat. Létezett az Új symposion, a egyetlen és és legavangárdabb folyóirat ami valaha magyarul megjelent. És ott volt Ladik Katalin, a hangköltészet nagymestere, a magyar performansz művészet megteremtője.

Az “el nem kötelezett országok” társaságába tartozott Jugoszlávia végül hirtelen eltűnt a térképről. Rettenetes, soha be nem gyógyuló traumák árán, tömegmészárlások és lakosságcsere kíséretében, kis és nagy helyi hatalmasok kegyetlenségének, eszelős önjelölt igazságtevők gyilkos hajlamának kitéve. Mindezt ölbe tett kézzel nézte a Nyugat, kedvezve a fegyverkereskedelem haszonlesőinek. Végül, amikor elkezdődött Belgrád bombázása, már annyira abszurd volt a helyzet, hogy, mint mesélik, a környék falvaiban esténként kiültek a tornácokra és mint egy háborús filmet, csak épp élőben, fátyolos szemmel nézték a végeláthatatlan tűzijátékot, már a régi szövetségi köztársaságból alakult nemzetállamok sorában épp Szerbiában.

De a színház csodák-csodájára maradt. Ezt bizonyítja a HolnapUtán fesztiválon a Karton és Karfiol című előadás, a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház- Nyári Mozi Színházi Közösség vendégjátéka. Tolnai Ottó szerző világát Mészáros Gábor színész tárja elénk. Az erősen költői szöveg szürreális cselekményfoszlányokat elegyít látomásszerű képelemekkel. Hol lírai, hol komikus, alany-állítmányos egyszerűségű szerkezetektől apokalipszist vizionáló metaforikus jelzőfürtökig tart spektruma. “A tehén könnye nem sós”-tól a “kinai falon át a tengerimalacokig”.

A Döbrei Dénes rendezte 50 perces előadás valódi “kijelölt térben” játszódik. Az összes idevonatkozó teória eszünkbe jut, Foucault terétől Erika Fischer-Lichte performanszáig. Mészáros Gábor belép a fénybe, méretes papírtekercsét kiteríti a Szigligeti Stúdió közepébe, Valamiféle földöntúli fondorlattal még a két belógó fekete oszlop is értelmet kap ettől. Amikor felhangzik az első pár mondat, ritkán észlelt bizsergés fut ár a nézőtéren. Oly rég nem hallottunk költészetet ilyen egyszerűen, ily őszinte, nyílt tekintettel előadva. A poézis örömünnepét üljük. A munka gyümölcsét. A küzdelem eredményét. Boldog az a színész, aki itt tart művészetében- Mészáros Gábor kétséget nem ismerő bizonyossággal és biztonsággal halad a sejtelmes szöveg örvényeiben. Eközben magával ragadja nézőit, határozott kezével végig megtart, nem enged semmi ficánkolást. Lélegzetet is akkor vehetünk, amikor az abszurditást nagybőgővel kísérve maga is elmosolyodik. Belülről persze. Mert Mészáros Gábornál minden benn történik. Amit láttat, az bizonyosan hosszas érlelés végeredménye. Miután már belehalt és újra életre kelt. Mint az bizonyos pasas, ott Jeruzsálemben.

Sebesi István

Advertisements

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s