„Az embert könnyebb hülyíteni, mint meggyőzni arról, hogy hülyítik”

A VII. HolnapUtán Fesztivál első napjának estéjén, a budapesti Színház és Filmművészeti Egyetem végzős hallgatóinak aznapi második előadását, a Kárpáti Péter által írt és rendezett Tűznyelőket láthatta a váradi közönség. Azt hiszem, tökéletes példája annak, amikor egy jó szöveg úgy működik a színpadon, ahogyan működnie kell. Amíg az író Kárpáti úgy zsonglőrködik a szavakkal, hogy majdnem magunkat halljuk, addig a rendező Kárpáti olyan eszközöket ad a hallgatók kezébe, amelyek segítségével ők, mint színészek hatalmas élvezettel tudnak játszani, jól érzik magukat a bőrükben.

A színpad bal oldalán egy kis konyhát látunk berendezve. Ezt eleinte furcsálltam, hiszen a vetítések korában ehhez hasonló díszletezés számomra „asztalnál ülős–beszélgetős” előadás előszele lehet (a szó legrosszabb értelmében), azonban nemsokára kiderült, hogy ez nem így van. Az első hosszabb monológ közben már gondolkodtam azon, hogy mit fogok ide leírni, hogy mi fog történni: monológok, önvallomások, mindenki elmondja, hogy mi a baja. Ez az „ilyent már láttam” érzés nagyjából nyolc percig tartott, amikor is teljesen váratlanul a közönség közül egy színész belépett a jelenetbe és egy furcsa csajozós történet vette kezdetét. Azonban pillanatokon belül véget is ért és egy teljesen hétköznapi miliőt láttunk: egy lakás kis konyhája; ehhez pedig egy hasonlóan hétköznapi szituáció társult: a lány bemutatja a barátját a szüleinek. Kínos pillanatok, néhol egy-egy poénnal feloldva, de ami a legfőbb, hogy a teljes jelenet kísértetiesen mindennapi. Aztán egyszer a lányból Ópusztaszer hallatára a nézők és szereplők számára érthetetlen módon robban ki, hogy vele az apja csinált valamit. Csak ezután körvonalazódik, hogy melyik szereplő milyen is valójában: miben hisz, mit gondol. Kárpáti rájátszik a gondolatra, hogy az élet önmagában véve paradox. Olyan helyzeteket, beszélgetéseket látunk és hallunk, amikről tudjuk, hogy pusztán két ember között soha meg nem történhetnének, mégis olyan érzés támad bennünk, mintha ezek mindig ott lennének körülöttünk, hisz néhány emberbe sűrítette össze világunk minden hülyeségét, az arcunkba mutatva, hogy ilyen világban éltek, ezt gondoljátok, így viselkedtek, és mennyire nevetségesek vagytok.

 

Cs.T.

Advertisements

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s