HolnapUtán: Színészmester-(első sorban)emberek

A HolnapUtán fesztivál ötnapos műhelymunkát hirdetett fiatal, felsőoktatásban tanuló alkotók számára. A workshopot Bélai Marcel és Abai Szabó Tamás vezették, a résztvevők marosvásárhelyi és kolozsvári színművész-hallgatók voltak, illetve Noémi, blogunk munkatársa, aki majd egy másik nézőpontból fog beszámolni a hét eseményeiről.

Az alapanyag adott volt: a Szentivánéji álom mesterember-jelenetét kapták. Marcel már az első próba elején elmondta az alkotócsapatnak, nem a produkcióra szeretné fektetni a hangsúlyt, az a lényeg, hogy megismerjék egymást, a szöveget, és a szövegben megtalálják önmagukat.

Így a hét leginkább tréningezéssel, improvizációs gyakorlatokkal telt, Marcel tökéletes ráérzett, hogy egy olyan világban, ahol a művészeteket is birtokba vette már a marketing-gépezet (ahogy Sardar Tagirovsky fogalmazott a Székfoglalón), pontosan nem arra van szükség, hogy produktum-nyomást engedjen a fiatal alkotókra. Sokkal őszintébbé válik egy alkotás, ha az önmagáért jön létre, és nem valamiféle külső szorítás okán, még akkor is, ha megvannak a maga tökéletlenségei. Legalább őszinte. Ennyit hoztunk össze, ezt csináltuk. Ha nem tetszik, ki lehet sétálni a teremből.

Az alkotók HolnapUtános lufi-bilinccsel a kezükön kezdenek neki a játéknak. Mindegyikük sziszifuszi mozdulatokat végez. Egyikük fütyülni próbál, jóllehet nem tud, a másik pedig a nyelvével próbálja megérinteni az orrhegyét. Lehetetlen, mondja a külvilág. Ők mégis, megállás nélkül próbálkoznak. Kicsit Kőműves Kelemenes az egész, ha már mesteremberek-jelenetről beszélünk. Aztán elkezdenek egymásról beszélni. Kapcsolódási pontokat teremtenek. Mindenkiről megtudunk valami lényegit. Máris ismerjük őket, nem idegenek számunkra.

Ezután rövid, lazán egymásra épülő jelenetek következnek, kissé székelycsabásan figurázzák ki a színészmesterség elméleti és gyakorlati oldalát, nagy színész-szavakat dobálnak egymáshoz, a nevetés garantált.

Végül kitessékelik a közönséget a „szeretném, ha szeretnél” mondatot visszhangozva.
Az előadás íve a nézői szimpátia felkeltését célzó udvariasságtól a kétségbeesett rámenősségig terjed.

A HolnapUtán fesztivál a fiatal alkotókról szól. Legyen az rendező, színész, vagy dramaturg. Mindannyiuknak harcot kell vívni a rendszerrel, az elvárásokkal, az érvényesülésért, a szabadságért, az önazonosságért. Egy szerteágazó és néha paradox rendszerben mindenki azzal próbálkozik, amivel csak tud. Mindenki a tiszta művészetet keresi, jó esetben mindenki az alkotás öröméért választja ezt a szakmát, még ha más-más irányból is közelítik meg azt. Bár én egy külső nézőpontot képviselek ebben a munkafolyamatban, a performanszot végignézve elérzékenyített, ahogy egy-egy váratlan pillanatban előbukott valami nagyon gyermeki, nagyon őszinte szó, mozdulat, vagy akár csak egy pillantás az alkotókból. Vagy a nézőtéren ülő anyukákból. Igen. Kicsit olyan volt, mint egy iskolai előadás. De ezzel nem a performansz minőségére, hanem sokkal inkább az őszinteségére, illetve a fiatal színészek szemében meg-megcsillanó gyermeki tetszeni vágyásra utalok.

 

Brassai Eszter

Advertisements

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s