HolnapUtán: Rendezők az előcsarnokban

Zizegés, ismerkedés, klikkekbe tömörült színházi emberek lepik el a helyszínt. Az a jó az ilyen szakmai beszélgetésekben, hogy már a tulajdonképpeni program előtt elkezdődnek az eszmecserék. A pályakezdő rendezők „Székfoglaló” beszélgetésének moderátora Boros Kinga. Elsőnek arra kíváncsi, hogy a beszélgetőtársnak hívott pályájuk elején álló rendezők milyen szempontok alapján választanak alapanyagot előadásaikhoz: a darab, a téma, vagy az előadásnak otthont adó színház preferenciái nyomnak többet a latba.

Elsőnek Tasnádi-Sáhy Péter szólal fel. Ő egyre inkább azt érzi, hogy alapvetően egyetlen téma, egyetlen történet van, ez pedig maga az örök emberi történet, és csak a nézőpont változik. Úgy kell nézőpontot (darabot) választani, hogy az adott körülmények között az örök emberire az előadás által életre hívott közösség minél jobb rálátást kaphasson.
Horváth Anna, mint bölcsész-rendező definiálja magát, ezért számára egyértelműen a szöveg a kiindulópont.
Székely Kriszta egy társulat tagjaként sokféle szempontot kell mérlegeljen, de ezt nem bánja, hiszen szereti a helyzet állította szakmai kihívásokat. Ettől függetlenül úgy érzi, előadásait jellemzi egyfajta narratíva, hiszen szívesen foglalkozik nőkhöz kapcsolódó témákkal.
Györfi Csaba szeret dráma, novella alapján dolgozni, de mivel előadásait a mozgás nyelvén fogalmazza, így az alapanyagot mindig le kell fordítania erre a nyelvre, pontosabban az alapanyagban kódolt viszonyrendszert újra kell alkotnia ezen a nyelven.
Botos Bálint, ha a próbafolyamat alatt készül a szöveg, akkor a témát választja, ha kész szövegből dolgozik, akkor a darabválasztásnál a megérzéseire hagyatkozik.
Sardar Tagirovsky olyan témákkal szeret foglalkozni, amik hozzásegíthetik sokszor fájdalmas gyermekkori élmények feldolgozásához, egyébként is érdekli a felnőttben lakozó gyermek, de ő is közel érzi magához a nőkkel foglalkozó narratívát, illetve az idő természete is folyamatosan izgatja.

A második kérdés a pályakezdés nehézségeire vonatkozott.
Anna szerint komoly problémát jelent, hogy hiába jelentkezik valahol, adott esetben egy pályázathoz befogadó színházat keresve, jó koncepcióval, sokszor elutasításba ütközik, hiszen a színházak olyan pályakezdőket szeretnek felfedezni, akiket előttük valaki már felfedezett.
Krisztának ezzel szemben zökkenőmentesen indult a karrierje, már egyetemi évei alatt megtehette a sikeres első lépéseket. Boros Kinga megjegyezte, a felsőoktatásnak, tanároknak mentoroknak is komoly szerepe van abban, hogy egy adott pályakezdőnek hogyan indul be a karrierje.
Tasnádi-Sáhy Péter szerint ha valaki alkotni szeretne, megvan rá a lehetősége. Lehet, hogy nem kőszínházban, és nem a legúribb körülmények között, de lehetőség, az van, az már más kérdés, hogy ezen az úton a művészi kiteljesedés mellett a megélhetés nem biztosított. Erre Györfi Csaba is ráerősített, aki „fűtetlen próbateremben” kezdte a pályáját, és sokszor azt érzi, hogy ott sokkal inkább szabad lehetett. A kőszínházban sokszor korlátozva érzi magát, sokszor hiába keresi magában az akkor érzett bátorságot.
Botos Bálint szerint a kőszínháznak és a független színháznak is ugyanúgy megvan a szorítása, az egzisztenciális gondok éppen annyira lehetnek fojtogatóak mint a kőszínházi rendszer korlátai.
Sardar Tagirovsky annyival egészíti ki Bálint mondandóját, hogy önmagában az elüzletiesedett világ hatása is torzulást okoz, hiszen indokolatlanul versenyhelyzetet generál az alkotók között.

A következő kérdés arra vonatkozott, hogy látnak-e releváns különbséget önmaguk és az őket megelőző generáció rendezői között.
Mindannyian egyetértenek abban, hogy nem beszélhetünk generációs különbségről, legalábbis olyanról, ami korkülönbségből adódna semmiképpen nem. Anna szerint minden korosztályban különböző egyéniségek vannak, más-más értékeket képviselnek, és ez nem kortól függ. Kriszta úgy látja, minden embernek van egy lázadó hajnala, amikor meg akarja váltani a világot, majd ez az intenzitás folyamatosan kopik az idők során. Ezért lehet, hogy egy hetvenen felüli rendező, már nem tud bizonyos témákhoz ugyanúgy nyúlni, mint fiatalabb korában. Péter hozzáteszi, különbség nem csak az adott ember habitusából adódhat, a kor is meghatározó, amiben élünk, szocializálódunk. Teljesen természetes, hogy másképp látja a világot, másként közelít a világhoz egy olyan ember, aki életének jelentős részét tekintélyuralmi rendszerben élte le, mint az, aki erről csak az iskolában hallott.

Az utolsó nagy téma a színházon belüli hierarchia, ahogy Kriszta fogalmazza át a kérdést: „a dramaturg megy fénymásolni, vagy te?”. Vannak véleménykülönbségek az alkotócsapaton belüli viszonyokról, Kriszta, Anna és Péter egy hierarchikusabb rendszer, Bálint pedig a közösségi(bb) alkotás mellett érvel, abban azonban mindannyian egyetértettek, hogy a művészi szempontok miatt nem lehet kilépni az emberségesség szabta keretek közül.

Advertisements

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s