A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Drámaíró tagozata a HolnapUtán-on!

Tőkés Attila: Hús-vér csetepaté

Goldoni mester! Mint mindig most is fején találtad a szeget. A komédia, színházad hitvallása most is érvényesült. Péntek este Chioggia-ban jártunk szenvedélyes, hús-vér mediterrán asszonyok várják haza hónapok óta a nyílt tengeren halászó férfiakat egy Velence melletti halászvárosban. A hosszú-hosszú évek alatt ez már létformájukká vált. Belesűrűsödik a mindennapok gondja, a szegénység, a szerelem, öröm, bánat, őszinteség, humor, olykor elemi konfliktusok. A néző csak kapkodja a fejét: mulattató jellemkomikum, csattanós felismerések a legváratlanabb pillanatokban, szerelmi csatározások teszik teljessé a komédia gépezetét. A rendkívüli csetepaté behálózza egész Chioggiát. Vajon sikerül-e lecsendesiteni a kedélyeket? Súlyos, emberi sorsokról döntő kérdések ezek. Mindezt a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház szűrőjén keresztül tekinthettük meg. Az előadást Sardar Tagirovsky rendezte.

Brassai Zsombor: A színis workshop margójára

Meddig a hús-vér ember és hol kezdődik a színész? Buta kérdés, de a marosvásárhelyi színész növendékek nagyváradi “holnaputáni” workshopját záró performansszán felmerült, bennem. Ennyi elég is ahhoz, hogy őszentsége a bárgyú közönség egyik ritka őszinte pillanatában arra gondoljon, hogy a színésznek is van percepciója, mely szerint hiba lehet a közeggel is. A nézőtérrel. Vagy nincs. Csak nem elég széles a palló a színpad és a székek között. Persze ez sem újkeletű, mióta színház az egész világ, így van ez. A színész játszik, a néző tapsol. Színikritika van, de nézőkritika nincs, pedig a színész és néző együtt alkotja a színházat. Most váratlanul felmerült, hogy ezzel a renddel nincs minden rendben. Meghökkentő rendezői húzás: a Szentivánéji álom mesterembereinek jelenetét megelőzően egymást mutatják be a hús-vér színészek, expozicíó gyanánt. Kíméletlen részletességgel. Az is kiderül, hogy van akivel két éve nem beszél az apja, másnak sikerült 25 kg súlyfeleslegtől megszabadulni, de azért még kövér, a harmadik fiatal öccse már sikeresen letette a pilóta vizsgát, és így tovább. Minek ez? Pszichodráma, ahol a néző az outsider? Nem. A hús-vér színész szólítja a hús-vér nézőt. Drámái mozzanat az egészvilágszínház deszkáin. A rendezőpáros azt is megmutatja, hogy a hús-vér színész micsoda páros kínban szüli meg az előadást, amire a taps kevés! Szellemes finálé: a színészek nem engedik tapsolni a nézőkét, esengve és sziporkázó szellemességgel könyörögnek: Szeretném, ha szeretnél… Sokáig kísérte ez a kérés a Maros és Szamos parti színisek alkalmi társulatának eufóriáig fokozódó remek csattanója a nagyváradi stúdió emeleti fekete terméből zavarodottan távozó nézőket. Lehet ennyire önző a színész ember? Sikert koronázó ünneplés mellé még szeretet is, empátia is? Miért lett színész? Nem tudta, hogyha ledérnek szegődik, pontosan erre a magányra számíthat?! Persze, hogy tudja. És néző őszentsége?! Számítottunk arra, hogy Thália papjai nemcsak perselypénzt gyűjtenek a bejáratnál, hanem szeretet várnak a kijáratnál? Akik ott voltunk, tudjuk.

Dézsi Fruzsina: Jövőre igazán

Öt óra út, tavaszi havazás, kétségbeesett kutakodás egy bankautomata után, az izgalom, hogy a taxis vajon tud-e magyarul, vagy legalább angolul, a mutogatás nagykabátban nem megy olyan jól. Aztán a megérkezés elkerülhetetlen gyönyöre: ismerős arcok, rózsaszín lufik, fesztiválhátizsák – végre sikerült túllépni a pólónyomtatáson. Séták és tévelygések a folyóparton, életem első Sardar Tagirovsky-rendezése, ifj. Vidnyánszky Attila virtuóz Ahogy tetszikje, a fiatalok kicsattanó tehetsége. A találkozások, a kézfogások, az egyre gyorsabban repkedő nevek, amelyek megjegyzése nyilvánvalóan reménytelen, ahogy az arcok kényszeres memorizálása is csak olyan tevékenység, amely végső soron a kétségbeesett nem tudáshoz vezet. Amikor dereng, hogy láttad már valahol a közeledő alakot, de nem jut eszedbe róla semmi, mert a bemutatkozásnál is arra koncentráltál, hogy legalább életedben egyszer értelmesen el tudd mondani a neved, de aztán egy mosolygós, közepesen hangos „Szia!” mindig megoldja a helyzetet. A beszélgetések, az egy kérdésben összefoglalható hierarchikus problémák: „A dramaturg megy fénymásolni vagy te?”. Az elkapott mondatok, a bosszúság, hogy már megint nem hoztam jegyzetfüzetet, egy-egy gondolat kitartó mantrázása, hogy el ne felejtsem, de aztán az esti meggyesrétes tesz róla, hogy másra se tudjak gondolni, csak arra, hogy vajon ehetek-e még egyet. És persze minden szakmai vita konklúziója: nincs pénz, nincs biztos egzisztencia, irány meg pláne, kötni kell a kompromisszumokat, alkalmazkodni a viszonyokhoz. Semmi sincs jól, de azért még is minden rendben van, amíg színházat lehet csinálni. Szeretet és fogcsikor. Végül pedig a sűrű fogadkozások: majd jövőre tovább maradok minden este, és nem hagyom, hogy ledöntsön a lábamról a színház egész napos ostroma, elolvasom az összes előadás alapszövegét, megtanulom románul legalább azt, hogy „ a hotelhez legyen kedves”, elhozom a diktafonomat is, a hordozható eszemet, és megpróbálom majd végre megjegyezni ezeket a neveket. De tényleg. Jövőre most már igazán.

Advertisements

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s