HolnapUtán: Székfoglaló dramaturgok

A tegnapi napon sor került a dramaturgok szakmai beszélgetésére. A Boros Kinga vezette beszélgetés két meghívottja Sényi Fanni és Lovassy Cseh Tamás voltak, ám a jelenlévők között a színházi szakma más-más területének képviselőit is köszönthettük körünkben.

A beszélgetés kiindulópontját a fesztivál tematikája adta (klasszikusok újragondolva), ennek a két ellenpontjaként szólalt meg a két fiatal dramaturg. Sényi Fanni, ahogy a fesztiválon is megtekinthető Chioggiai csetepaté (rendező: Sardar Tagirovsky) esetében is, inkább klasszikus szövegekkel szeret dolgozni, azokat alaposan átgyúrni, új köntösben tálalva a közönség elé. Elmondása szerint napjainkban már nem kérik számon az alkotóktól az eredeti drámaszöveget úgy, ahogyan ez régen történt. Ezzel szemben Lovassy Cseh Tamás inkább preferálja a saját szövegekkel való munkát, a közös alkotást. Tamás, mint színháztudományokban jártas ember tartja magát számon, nem feltétlenül dramaturgként tekint magára. Elmondása szerint kipróbálta már a klasszikusnak mondható dramaturgi munkát is (egy meglévő szöveget gondozni), ám ebben nem találta meg önmagát.

Igazából az sem mindegy, hogy az adott dramaturg milyen színházi közegben dolgozik. Míg Fanni a repertoárszínházban érzi jól magát, addig Tamás inkább a független társulatoknál érzi otthon magát. A repertoárszínházak leghangsúlyosabb előnye, mondja Fanni, a kényelem, a biztonság. A kezed alatt vannak az eszközök (technika, tér, kellékek stb.), az anyagi háttér, semmi mással nem kell törődnie az alkotónak, csupán a készülő előadással. Egyetlen hátránya az, hogy repertoárszínházban dolgozni bizonyos kötöttségekkel jár, ilyen például a darabválasztás. Tamás szerint a kőszínházaknak nagy szerepük van egy adott város kulturális fejlődésében, amit nem lehet elvitatni. Paradox módon emiatt válhat egy ilyen színházi struktúra teherré az alkotó számára. Erdélyben kétféle magyar kőszínházat különböztet meg. Az egyik az a fajta, amelyik a nemzeti kisebbség kulturális menedékhelyeként jelenik meg egy városban, és aszerint igyekszik funkcionálni, valamint létezik egy olyan fajta színház, amely nem veszi figyelembe a nézőt, hanem egy adott művészi profilt állít fel magának.

Ezzel kapcsolatban felmerült egy fontos kérdés: mennyire kell, hogy érdekelje a dramaturgot a néző?

Fanni egyszerűen és nyíltan válaszol: őt nem a néző érdekli, hanem az alkotócsapat. Tamást is zavarná az a tény, hogy a nézők függvényében kellene alkotnia. Albert Mária a két fiatal felé szegezte a kérdést, mi volt a legutóbbi nagy színházélményük? Tamás a Váróterem Projekt Liget című előadását említette, ami elmondása szerint azért jó, mert őszinte. Számára nézőként az okoz nagy élményt, ha embereket lát a színpadon. Fanni számára pedig egy két éve látott Castellucci-előadás jelentette a nagy élményt.

Szó került a beszélgetés további részében arról, hogy hogyan tud megélni egy dramaturg, valamint arról, hogy mit is jelent tulajdonképpen dramaturgnak lenni.

Tamás részéről egy tudatos döntés az, hogy nem ebből él meg. Azzal, hogy színházon kívüli munkája is van, lehetőséget teremt arra, hogy csak olyan színházi munkát vállaljon el, ami valóban érdekli őt.

A közönség soraiból felszólaló Kárpáti Péter szerint a dramaturgi munka nagyon színes, nagyon szerteágazó szakma. A színházi munkakörök amúgy is gyakran keverednek egymással. A dramaturgnak is minden egyes munkánál más szerepe van, ami nem is baj, hiszen ha egymás után többször is ugyanaz lenne a munkája, az kiégéshez vezetne. Sőt, azt kifejezetten előnynek tartja, ha egy dramaturgnak színházon kívüli állása is van.

Horváth Anna – A tavasz ébredése c. előadás rendezője – elmondása szerint fontos, hogy a dramaturg és a rendező között meglegyen az összhang. A dramaturg alkotótárs, akinek a rendező megbízik a véleményében. Ehhez arra van szükség, hogy a rendező és a dramaturg hasonló célokkal tűzzön maga elé, valamint arra is szükség van, hogy egymás meglátásait, véleményét meghallgassák, mérlegeljék és tiszteletben tartsák. Szerinte az, hogy a dramaturg a rendező társává vált, még új koncepciónak számít.

Adorján Beáta hozzátette, a dramaturgon is múlik, mennyire válik alkotótársává a rendezőnek. Merni kell kérdéseket feltenni, véleményt formálni, ha mindez építően tud hatni az alkotófolyamatra. Valamint Beáta számára az is fontos, hogy a dramaturg, mint a készülő előadás nézője is vegyen részt a próbafolyamatban.

Hogyan találkozik a rendező a dramaturggal? Ugye erre több variáns is létezik. Fanni esetében Sardarral egy saját szövege kapcsán találkoztak, majd ezután többször is dolgoztak együtt. Tamásnál ez véletlenszerűen alakul. Elmondása szerint nagyon sok múlik azon, hogy az illető mennyire tudja eladni magát, mennyire tud kapcsolatokat kiépíteni maga körül. Az, hogy a felsőoktatásban a dramaturgok képzése több munkakört próbál lefedni, arra ösztönzi a diákot, hogy minél több ágazatban próbálja ki magát, minél nagyobb ismeretségi kört építsen ki magának, ezzel esélyt adva arra, hogy megtalálja a helyét a szakmában.

 

Brassai Eszter

Advertisements

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s