HolnapUtán: Házasságok olasz módra

Carlo Goldoni gazdag színházi tevékenysége mellett, ügyvéd is volt. Behatóan ismerte szűkebb és tágabb környezete pereskedéseit. Nem véletlen az az aprólékosság, ahogyan a Chioggiai csetepaté c. komédiájában Pálffy Tibor Isidoro, büntetőbírósági jegyző szerepében kérdezi egyenként a tanúságtevőket. A történet szerint a hónapokig tengeren halászó férjeiket, apáikat, udvarlóikat várják haza asszonyaik, lányaik, jövendőbelijeik. Csipkeverés közben cserfesen pletykálnak, sértegetik egymást és versengenek az otthon levő férfiakért. Aztán egymást beárulják hazahajózó szeretteiknek. Ebből lesz a nagy csetepaté. Alig pakolják ki a fogást, a halászok máris halálosan megfenyegetik a szép prédára leselkedő Kukkoló Toffolo gúnynevű legényt, akit Mátray László professzori szinten ad, és aki nem rest ezért az egész bagázst, úgy ahogy van feljelenteni. Ezt megelőzően, ez alatt és ez után is mindenki mindenkivel rendesen összevész. Chioggia utcái visszhangoznak az veszekedős ordítozástól. A rokoni-, baráti- vagy érdekkötelékek kibogozhatatlanul bonyolultak. Nagy családok vannak, retyerutyák, atyafiak, komák. Szigorú kánon szerint működő klánok. Aki nincs velünk, az ellenünk van alapon. De aki egyszer velünk van, az velünk együtt jön egy kis késelésre is.

És van sok-sok zene. Olasz világslágerek. Mindenki énekel. Ha épp nem, akkor vokálozik, táncol vagy zenél. Az együtt éneklés olyan mint az ima. Legalább is Luther szerint, aki meg-megingó reformáltjait ezzel bátorította. A sepsiszentgyörgyi színész-zenekar viszonylag egyszerű hangszereléssel szólal meg. De annál határozottabb átéléssel. Mintha a rendező szabad kezet adott volna az agyonismert énekszámok megformálásához. A színészek ezzel élnek is. Értelmet adnak a néhol stupid szövegeknek. Az emlékszel, amikor együtt voltunk- lassan lement a Nap-táncoltunk-a tenger hullámai morajlottak-szorosan hozzád simultam típusú kombinációk épp az egész este csavarosságától a történet szerves részeivé válnak. A zárószámot a Vicenzo öreg halászból előbujt Pál Ferenczi Gyöngyi énekli. Oly meghatóan, annyi erővel, hogy még a néma matróna szája is rámozdul a csupa mély tartalmú „za-za-za-za” refrénre.

A fergeteges komédiát a rendező Sardar Tagirovsky úgy vitte színre, hogy minden közhelyet elkerült. Nincs nadrágletologatás, nem paskolják egymás hátsóját a szereplők, nem tartanak hatásszüneteket, nem vesznek bele tetszetős poénokba. Ezzel szemben tudja, hogy komédiát csak halálosan komolyan lehet játszani. A Sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház társulata patikamérlegen kiporciózott humorral, helyzetkomikummal operál. Munkára-harcra való készenlétük lenyűgöző. Egymást minden porcikájukkal érző színészeket látunk. Manapság már egyre ritkább társulati műfajt. A komikum tragédiájától a tragédia komikumáig tartó színskála minden árnyalatát behatóan ismerik, magukévá teszik és elénk pakolják, nekünk ajándékozzák, nézőiknek.

Beczásy Áron kerekesszékben üli végig az előadást. Mozdulatlanul. Kontyos ősz parókában, szemüvegében szódásüvegtalp-vastagságú lencsékkel. Ő Amalia, Antonio halászbárka tulajdonos anyja. Néma szerep. Néha észreveszik, meg-meg tolják székét, amikor véletlenül elgurul a nézők irányába, utolsó percben elkapják. De többnyire magára hagyják, elhanyagolják. Ő Chioggia szótlan matrónája. Minden, ami a színpadon zajlik, mintha az ő szemüvegén keresztül látszana történni. Mindannyiunk örök tanúja. Bűneinké és erényeinké egyaránt.

Nézem a nézőteret. Mindeki itt van, ahogy mondani szokás. Tout le monde de Nagyvárad. Bepárásodott szemű, elbűvölt nők és férfiak, minden korosztályból. Régmúlt időkről nosztalgiázók, szebb jövőt tervezgetők. Citoyen-ek és citoyenne-ek. Ünneplők.

Pedig Tagirovsky nem tár elénk egyszerű világot. A forgószél sebességgel zajló események sora észrevehetetlen csapdákba tereli közönségét. Semmi sem az ami, mindenben van legalább egy jelentéssel több. Camp az egész mutatvány. Komolyan veendő trükk. De nem komolykodó, nem szépelgő. Inkább nyersen diszkrét. A veszekedések tempója egyre sodróbb. Erdei Gábor a hadaró Fortunato halász szerepében minden határt átlép. Egymásra torlódott hangözönével egy gesztusba sűríti a körülötte lévő káoszt. Indulatában haja égnek áll, szeme szikrázik, orrából lángcsóvát ereget, gondolnánk, de ezt valami földöntúli fifikával el is hiteti velünk. A végén már nem értjük, miről van szó. És ez a lényeg. A láttatottak érthetetlenségükben tökéletesednek ki. A világ önmagában érthetetlen. A szenvedély teszi világossá. A szerelem, a gyűlölet, a büszkeség és a balitéletek sorozata. Chioggia utcáin, terein, kikötőjében a halászok megérkezésével végigömlik az addig leplezett indulatok megsemmisítő áradata. De azt is tudjuk: ez mind-mind mulandó. Egyszer mindennek rendbe kell jönni, aki akar, mind férjhez megy, megnősül, de a vitorlák nemsokára újra dagadnak, a halászok kihajóznak messze az életveszélybe, és az otthoniak vágyakozása, szenvedése, ármánykodása újra a csipkeverés kopogásának álcája mögé bújik.

Sebesi István

Advertisements

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s