HolnapUtán: Gyermekké tettél

Hát, ez nem olyan, mint a kolozsvári”– kommentálja egy néző a székesfehérvári Vörösmarty Színház Leonce és Léna című előadását, sokatmondó hangsúllyal, a körülötte lévők mély egyetértéssel bólogatnak. Valóban, nem olyan, de még milyen szerencse, hiszen ettől színház a színház a színház: nincsenek abszolútumok, kizárólagosságok, helyes és helytelen válaszok, nyersanyagok vannak, választható utak, lebontható rétegek. Így folyamatos az alkotói reneszánsz, a kimerülés és újratöltődés dinamikája, a színházi vérkeringés lüktetése. Egy kisgyerek, ami szétszedhető azt szét is szedi: játék. Ezzel a lehetőséggel élt Kovács D. Dániel fiatal rendező is, aki Büchner alattomosan szerte ágazó, idealizmus és realizmus, racionalizmus és romantika egymásnak feszülésében fogant, mélyen filozofikus tandrámáját gyermeki lelkesedéssel és komolysággal bontotta elemeire és sűrítette 1 óra 10 perces előadásba.

Olyan rétegeket hagyott meg és sikált fényesre, mint a szereplők együgyűen emberi természete, sorsszerűség, az elkerülhetetlen végzet elleni örökös háború, álom és valóság kapcsolata, értékek és értékrendszerek ütközése és békítése, vagy éppen az ezekből táplálkozó humor. A színpadi adaptáció során megváltoztatta ezek súlyozottságát, így operálva át a nehezen emészthető, filozófiai ikondarabot skicces komédiává. Rövid idő alatt végigszalad a történten, tudatosan szelektálva listáz, központoz, hangsúlyoz, nem vész el a részletekben, feneketlen gödrökben.

Vázlat jellegét a terjedelmen túl már az előadás felütése is jelzi. A díszlet egy palota szobára, kertre, udvari építményre emlékeztető fém váz, primer vasszerkezet, amelyet a benne bolyongó alakok hosszabbítanak, töltenek ki. A nyitó jelenet stilizált szimultán történései előrejelzés szerűen összefoglalják Leonce és Léna párhuzamos világát, a párhuzam törését és a varázslatos keresztmetszetet, álom és valóság, a világ ellenpólusainak egymásba olvasztásának szándékát. A jelenet később, a maga helyén visszhangként visszatér.

A filozófiai, világ- és emberszemléleti kérdésfelvetések humoros formát öltenek, kis katonákban adagolja az előadás. Ellentétek feloldása, végletek bizarr egymásba olvasztása, képtelen hasonlatok, identitáskeresés, kényszeres létmagyarázás, viszonylagosság, irányítottság, rögeszmés öndefiniálási vágy, eszmék és kettétört rendszerek, vágyak, mint ennek lineáris terméke, a melankólia mint menedék mind-mind a néző elé tartott tükör szilánkjai, amelyeket a humor forraszt egybe.

Humor és könnyedség, mint görcsoldó végig kivételesen fontos szerephez jut. Lazítja a rétegek közti feszültságet, súrlódást, tulajdonképpen kitúrva a filozófiát a trónról, az előadás fő szervező elvévé válik. Az a bizonyos banálisan emberi oldal, mely az emberfelettivel birkózik, főként a színészi játékban ölt testet. Mély, letargikus, könnyfakasztó, önmagát túl komolyan vevő görcsös játék helyett könnyedséget, felszabadulást, forrás tiszta humort érzékelünk, különösképpen a király és az ügynökök játékában.

A közönség nevet, ráharap és rászokik a humorra, étrendje lassan asszimilálódik a készlettel. Elveszik a játékban. A játék feltételei így megszűnnek, komolyság és komolytalanság, racionalitás és fantáziavilág határai elmosódnak, a játék lesz az egyetlen törvény. Leonce és Léna eszelős játéka, a papírkoronás király és udvarának kitartó játéka, a sors önző játéka, a színészek lekötő játéka, a néző önfeledt játéka. Játék. Önfeledt, elmerült, vér komoly, olyan… olyan igazán ismerősen gyermeki.

Becsey-Imreh Noémi

Advertisements

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s