HolnapUtán: Ébredj, tavasz, te kurva!

Március 22-e van, egy nappal vagyunk a tavaszi nap-éj egyenlőség után. Lelkesen várjuk, hogy a naiv hóvirágok vakmerően ellepjék a kerteket, a friss fű illata józanítson reggelente, rügyek szaporodjanak az ágakon, madárfütty csiklandozza fülünk, a Nap sugarai olvasszák végre le rólunk a sápadt téli sminket. De minden elvárásunkra fittyet hányva a természet megrekedt, tobzódnak a mínuszok, csúszásveszély, fényhiány, influenza. Könyörtelen átverés: a szabad levegőn és a színpadon.

Az Árkádia előcsarnokba érve érezzük: többen lettünk, megszaporodtunk, egyre sűrűsödik a színházi alkotók, szakemberek és nézők tömege, türelmetlenül várjuk, hogy kitáruljanak az ajtók és helyet lehessen végre foglalni. Addig is megakad a szemem egy-egy, a falat dekoráló kedves bábon, a sarokban hagyott bábos díszleten, mézeskalácsos „óriás” memóriajátékon. Minden olyan színes, bájos, gyermeki.

Vágás után, a következő képkocáról pedig már puritán színpad mered rám: fehér falak, a nézőtér irányába lejtő szivacsos padló, műgyep csík az előtérben. A falakon lombárnyékra emlékeztető projekció. ATemesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház A tavasz ébredése című előadásának szereplői (Daragus Anna, Abai-Szabó Tamás, Matola Norbert, Lőrincz Rita, Gelányi Bence, Lukács Szilárd, Mihály Csongor, Wessely Zsófia Anna, Éder Enikő és Kiss Attila) natúr, egyszerű jelmezben, egymáson fetrengve sütkéreznek. Felnőttes gyermeki világ, rejtélyes feszültséget magába fojtó idill.

Aztán ez az idill egyre reped, bomlik, torzul, egészen addig, míg önmaga ijesztő karikatúrájává nem válik, állandó változásban van a projekciók, fényhatások, árnyék villanások, stroboszkópos effektusok viharában. Lassan és alattomosan kúszik át a derűs, üde egyszerűségből bántó, fájdalmas ürességbe. A tér mindvégig meghatározza a benne folyó eseményeket, egyszerre láttat és elrejt, úgy mutat meg valamit, hogy közben szinte semmit sem mutat. Zene, fény és tér mindvégig szépen kiegészítik egymást.

Csupa masszív provokáció látványban és szövegben. Az obszcenitástól egyébként sem mentes Wedekind gyermektragédia szövege sokszoros, brutális sebészi beavatkozáson esett át. A mindenkori, eredendően veszélyben lévő ártatlanság teljesen mai formát ölt a fiatal alkotók markában.

Folyamatos az irodalmi és filmes intertextualitás: Faust és Otelló idézetek, pornósztárrá mosott Audrey Hepburn, Cicciolina, vagy Marilyn Monroe nevére tett utalások, utóbbi karikatúraként, hús-vér alakban is megjelenik. Minden más, ami egy bátortalanul rügyező kamasznak izgató lehet, zavart kacagásba, szégyenbe fúl, öngyilkosságba torkollik.

A fiatalok nem képesek sem egymáshoz, sem a felnőttekhez (saját és barátaik szüleihez) egészségesen viszonyulni, mint ahogy a felnőttek fiatalokhoz való viszonyulása is torzult, láthatjuk a teherbe eső kislány elvetemülten prűd anyját (zseniális alakítás), a minden határt átlépő, intim zónában tapicskáló, fiával könnyelműen bánó engedékeny anyát, ennek párját, a fiát primitív elvektől vezérelve javító intézetbe küldő apát, vagy éppen a lányukat rendszeresen, csiholt indokokkal, ágyban evésért vagy fürdőruha viselésért bántalmazó agresszív szülőket. De még az orvos sem kivétel, aki az anya által kreált bosszantóan hazug burkot védelmezve képes influenzának nyilvánítani a terhességet. A felnőttektől bűzlik ez a rothadó világ, ők hordozzák és terjesztik az önbecsapás halálos kórságát. Így lesznek az ártatlan, világra csodálkozva bámuló gyerekekből bűnösök, erőszakolók, áldozatok, alkoholisták, drogosok, kurvák. A felnőttek védelemnek titulált tevékenysége a visszájára fordul, a falra festi az ördögöt. A fagyi visszanyal.

Az idegölő tabusítás, öncsalás, kétirányú hazugság, elfojtás, kíváncsiság, a masszív provokáció áttöri a nem létező negyedik falat, a nézők is erkölcsi támadás áldozatává válnak. „Ha pedig mindenki jól végzi a dolgát, remélhetőleg – a hamleti egérfogó-jelenethez hasonlóan – az előadás nem mindenkinek fog tetszeni…” –olvasom Horváth Anna rendező nyilatkozatát az előadás leírásában. Tehát a provokáció szándékos. Mire jó ez? Hogy ne bújhassunk el a fejcsóváló, véleményt osztogató, ítélkező, mindent jobban tudó néző álarca mögött. Az alkotók kisebb-nagyobb dózisokban adagolják a polgárpukkasztást, azt várva, hogy mikor szabadul el a pokol a nézőtéren. De nem szabadul. A meleg fiúk csók, illetve pontosabban csókhiány jelenetél (zseniális megoldás) azért hallani zúgolódást bőven.

A gyermeki lét tragédiája nem is a bűnbeesés (terhesség, bukás és egyéb következmények), hanem hogy fel sem fogják, mi történik. Nem fogják fel, sem az életet, sem a halált, utóbbi is csak egy felfedezendő, ominózus pillanat a többi között, ezt a gondolatot festi alá a túlélő barát csengő, atmoszférát teremtő éneke.

Életképtelen fiatalok egy képtelen világban. Van védelem? Van szabadulás? Megcsal, megbolondít, átver a kurva tavasz.

Becsey-Imreh Noémi

Advertisements

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s