HolnapUtán: Tarka sötétség

Végzett teológus, gyakorló lelkész és színművészetit nemsokára abszolváló nézőtársamat kérdem, mit szimbolizálhat a búza? József történetéből idéz válaszul. Majd szomszédnőnk, teatrológus, rávágja: aratás, hiszen Augusztus a címe a darabnak, amit épp láttunk.

A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem B. Fülöp Erzsébet osztályának hallgatói nonverbális előadással érkeztek a HolnapUtán Fesztivál második napjára, Nagyváradra. Rendezőjük Balázs Zoltán, aki különlegesen egyedi világát ezúttal kizárólag mozgásba fogalmazva állította színpadra. A szereplők nem táncosok, de tudjuk, legalább is Pina Bausch óta, hogy a táncszínházban a kifejezőerő elsősorban a színész személyiségéből fakad és nem feltétlenül táncának mesterségbeli tökéletességéből. Igaz, Pina Bausch wuppertali színházában az ajtónálló is minimum a párizsi operában volt magántáncos azelőtt.

A nagyszínpadi stúdió, ahol az Augusztus c. előadás színre került, a befedett zenekari árokra felépített, tribünszerű nézőtérből és a teljesen összenyitott színpadból áll. Más színházak a nézői érdeklődés hiányában kényszerülnek e megoldás bevetésére. Így legalább gyorsan elfogy az a néhány jegy és nagy szériát élnek meg az előadások. De a nagyszínpadi stúdiónak kétségtelen előnye is van: valóban tág fizikai teret ad az alkotói fantáziának, és a színészek közelsége bensőségessé teszi előadásukat, nekünk, nézőknek.

Valóban, az Augusztus c. előadás fő jellemzője az erős intimitás. Kilenc fiatalt látunk a színpadon. Testközelből. Annyira közelről, hogy egyenként hatnak ránk személyiségükkel, akkor is amikor egybeolvadnak csoportos jelenetsoraikban. Búzával megtöltött zsákokból egy-egy szemet helyeznek ujjbegyükre, orrukra azzal egyensúlyoznak. Az egyik zsák búzából leülni nehezen akaró, inkább nyöszörgő kiskutya lesz. Másik két zsák ólomlábként szolgál. Majd az egyik szereplőből is egy hatalmas nagy zsák lesz. Az egymásra rakott zsákok bábokként elevenednek meg. Elöl nyitott, magassarkú cipőkkel méregetik, öntögetik a búzát egyik zsákból a másikba. A szereplők néha eszik a magokat, néha kiköpködik mind. A színpadot borító balettszőnyegen egyre több a búzaszem, a notóriusan menetelő színészcsapat megállás nélkül tapos végig rajtuk.

A fesztivál műsorfüzete szerint az előadás Bruno Schulz műve alapján készült. A tragikus sorsú, hatalmas tudású író lengyel zsidó volt. Az elmúlt évszázadokban állandóan impériumváltást elszenvedő Galíciában született és élte le életét addig, míg zsidósága miatt agyon nem lőtték. Azon a titokzatos vidéken élt Kelet-Európa legnagyobb zsidó közössége. A stetl-ek, a zsidó kisvárosok világa volt ez, tele szegény és még annál is szegényebb paraszttal, kisiparossal, handléval és főleg csodarabbival. Bár ez utóbbiakat nagy kultusz övezte, a rendszeres pogromok elől mégis nagy hullámokban vándoroltak ki a galiciai zsidók Amerikába. Aztán egyszer csak már nem mehettek az Újvilába új életet kezdeni, hanem a lengyel lágerek gázkamráiból távoztak az öröklétbe.

Az előadás mesékkel, legendákkal, szimbolikus gesztusokkal átszőtt és megelevenített történetfragmentumaiban hol a társai által kirekesztettet kergetik, hol a különálló hajtja a többieket. Magány és társasélet, szabadság és elnyomás, boldogság és szomorúság. A schulzi miniatűr világban a fenti fogalmakat idéző motívumok kapnak hangot az előadáshoz összeválogatott zenei aláfestés segítségével. Emblematikus számok csengenek fel ikonikus zeneszerzők, zenekarok előadásában, Mozart, Schubert, The Andrew Sisters, Dave Brubeck, Quincy Jones, és így tovább. Elhangzik a német Luftwaffe egy indulója is. A weimari köztársaságot korunk nagy eladóművésze, Max Raabe dalai hozzák a színpadra.

Milliméteres pontosságú Mesés Gáspár playback dala Raabe grétagarbós dalára. Még az erős, öblögetős „r” hangok is plasztikusan megjelennek. Zsenák Lilla groteszk csücsörítése szervesen építi az előadás iróniáját, Lukács Ivett Andrea az Éj királynője bosszúáriáját búzás zsákon szánkózva playbackeli. Olyan mintha lebegne. Fekete Róbert egyszer csak lótuszülésben levitál, de nyomorék koldus is lehetne akár. Szilágyi Míra másvilági sellő, tekintetével bűvöl. Jáger Simon kontorziós vállmutatványa önálló revüszám lehetne. Erőss Brigitta derűje lehengerlő, Dőry Brigitta kecsessége bűnbeejtő, Szabó J. Viktor markáns kiállása a régi világ bonvivánjait csalja szemünk elé.

Végül egy óra elteltével már csak egy búzaszemet látunk Mesés Gáspár ujjbegyén, leszűkített fénycsóvában. Lassan teljes lesz a sötétség. A színpadi sorsok vesznek el a sötétben, vagy a mi világunk egyre kilátástalanabb. Nem ok nélkül hezitálunk a taps előtt.

Sebesi István
BBTE

Advertisements

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s