HolnapUtán: A bennünk motoszkáló végzetről

Bárhol lehetne a művelt Nyugaton az egykori Sonnenfeld nyomdából kialakított kulturális intézmény, a nagyváradi Szigligeti Színház Stúdiója, ahol a házigazdák Kapufa és öngól című előadását nézzük a VI. HolnapUtán Fesztivál nyitónapján. A Moscovei (azelőtt Szilágyi Dezső) utcai pazar bérpalota a város százhúsz évvel ezelőtti nagy korszakát sejteti. A hátsó traktusban az ipari tér nyersesége és funkcionalitása egyszerre lehetőség és kihívás a benne alkotóknak. Egyrészről nem eleve meghatározott keretbe (színpad-nézőtér) kell életet lehelni, hanem teljes szabadságban lehet tobzódni a játéktér berendezésénél, másrészt viszont a hosszanti irányban két oldalt, egymással szembeállított, tribünszerű nézőtérbe így is belóg két tartóoszlop.

Rákay Tamás díszlet és jelmeztervező mindkettőt belekomponálja a hol sportpályát, hol kórházat jelző játszófelületbe: a labdajátékok kapuhálójának rácsozata megismétlődik az oszlopokon, mint ahogy a szereplők sportmezre hajazó jelmezén is, apróbb mintázattal. A legfelső nézői sorok mögött férfi próbababák tornyosulnak, változó megvilágításban Leni Riefenstahl Az akarat diadala c. filmjének árja testszimbólumait, vagy éppen a Sztálin-barokk (szocreál) munkás-paraszt-sportolóinak erőt demonstráló, félelmetes szobrait idézik.

A brutalitás végig jelen van Körmöczi-Kriván Péter: Kapufa és öngól című drámájában. A futballisták szigorúan zárt világában vagyunk. Kíméletlen edzések, tömény lábszagú öltözők, csapattársak közötti véd- és dacszövetség, kirobbanó és végzetes kegyetlenség jellemzi ezt a rejtélyes életformát. A megjelenített történet szerint egy futballcsapat kapusának barátnője, aki épp a csapat edzőjének lánya, öngyilkos lesz. A csapat tagjai csoportosan követnek el rajta erőszakot: a róla készült erotikus felvételekkel kompromittálják, megalázottságának feloldását véli megtalálni a halálban. Mindezt barátja elmeséléséből tudjuk, akit csapattársai félholtra vernek, amikor barátnőjét védelmezné. Egy fejrúgás eredményeképp vérrög keletkezik az agyában, ami bármikor a halálát okozhatja. Innentől élete versenyfutás az idővel, el- és leszámolás saját magával, szüleivel, csapatával, szűkebb és tágabb környezetével és főleg szerelmével.

Ahogyan az épület lehetne bárhol, benne a dráma is kompatibilis az aktuális színházi irányvonalakkal. Bárkit bárhol megszólít. Mehetne en suite a West End valamelyik bulvárszínházában akár. Mégsem közhelyes. Líraisága magával ragadó. A kapusfiú tragédiája mélyen megérintő. A sors kegyetlensége megrendítő. Tehetetlenül szemléljük az élet és halál közötti vergődés kilátástalanságát. Susan Sontag jut eszünkbe, amikor a betegséget metaforaként jellemzi és misztikummal övezi.

A nagyváradi színház ifjú erőssége, Sebestyén Hunor viszi az előadást, Boy, a kapus szerepében. Magasan kezd és az előadás 100 percében végig magasan tartja a feszültséget. Többszintűen kommunikál, szinte minden egyszerre történik, a sűrített szöveg hol szüleihez, hol barátnőjéhez, csapattársaihoz, edzőjéhez, orvosaihoz, de főleg önmagához szól. Barátnője és önmaga halálának feldolgozhatatlanságát letisztult eszközrendszerrel közli. Világosan, szerényen és hitelesen. Amikor félig agyonverik, a nyomokat rezzenéstelenül kommentálja, de mi, nézők szinte érezzük sebeinek sajgó fájdalmát. Amikor szülei vagy edzője előtt titkolná kék-zöld foltjainak eredetét, átérezzük szégyenét. Hol szülei simogatására vágyó kisfiú, hol a maga igazságáért harcoló akaratos felnőtt. A kórházi jelenetnél, amikor szembesül állapotával, halálfélelmét leplezi, segítséget nem kér, egyedül van már a lét és nemlét közötti titokzatos régióban.

Szerelmét, Szuzit Tőkés Imola adja. A légies táncosnő törékenyen lebeg Boy képzeletében, emlékeiben. Amikor nem a futballcsapat tagjai, Gajai Ágnes és Kiss Csaba Boy odaadóan aggódó szülei. A többi csapattársat Csatlós Lóránt, Hunyadi István, Kocsis Gyula és Trabalka Cecília alakítja. De ők a kórházi orvosok is. Fehér álarcukkal az antik világ kórusára emlékeztetnek, kihangosított beszédükkel másvilágiaknak tűnnek. Anonimitásuk örök érvényűvé teszi a történetet. Precízen összehangolt mozgásukért Tőkés Imola a felelős. Lassított gesztusaikkal egyszerre jelenítenek meg és ironizálnak létező, mindennapi helyzeteket.

A halálát okozó agyi vérröggel Boy állandóan kommunikál, a Sam nevet adja neki. A vérrögöt Ungvári Oscar alakítja. Az előadás, annak szerves részévé váló zenéjét is ő szerezte. Beszélgetőtárs és hangulatjelentő egyszerre. A drámaiságot, az izgalmat és a lírát is megfogalmazza. Nem tülekedő. Diszkréten ott van minden lélegzetvételnél, Boyjal együtt végig a nyílt színen. Hangszerére görnyedve, merev tekintettel áll vagy ül, az előadás minden rezdülését látjuk rajta, Boy néma leképezése, nyakszirtjén megelevenedik az egész tragédia. Rendkívüli koncentrációja az előadás egyik erőssége.

Mint az is, hogy Tasnádi-Sáhy Péter rendező a maratoni monológot úgy dramatizálta, hogy a nagy egyszerűségben szinte akciójeleneteket látunk egy-egy gesztusa segítségével. Biztos kézzel hangsúlyozza Boy párhuzamos közléseit. A helyszínek változásait finom súlypont áttevésekkel oldja meg. A halál fenyegetését és tényét nem ezoterikus hókuszpókusszal jeleníti meg. Az elmúlás transzcendenciáját pacekba közli nézőivel. Szembe nézünk a földöntúlival. Gyászolunk. És valahogyan úgy érezzük: nincs igazság.

Sebesi István
BBTE

Advertisements

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s