HOMEMADE – Kolozsvári Állami Magyar Színház

Homemade – mi jut eszünkbe, ha ezt a szót halljuk? Legtöbb esetben az, hogy valamit otthon „csináltak”.

Az emberek pedig rengeteg minden csinálhatnak, otthon, a négy fal között, ahol senki sem látja őket: kaját, gyereket, világhodító terveket, szerelmet, verheti a macskáját, pukizhat…fel- és félrenevelheti  csemetéit, erőszakot alkalmazhat. Mindezt úgy, hogy a nagy világ ebből semmit sem lát.

A kolozsvári Hommade fiatalok és azok családjai által ihletett történeteket mutat be. Olyanokat, amelyekről mindannyian hallottunk, de nem beszélünk róla. És olyanokat, amelyekből legalább egy számunkra is nagyon jól ismert szituáció.

Tabu témákat boncolgat: fáj-e a szex?; milyen lesz az első?; természetes testi adottságok és jelenségek, amelyeket cikinek tartunk; számít-e, ha valaki büdös ott lenn; családon belüli erőszak; nevelés; hazudni a szülőknek – melyek tetejében ott van a kommunikáció hiány.

A különböző problémákat feldolgozó kis jelenetek alkotnak egy teljes egészet, egy olyan előadást, amelyen nevetünk, mert vannak vicces részek vagy mert felismerjük saját helyzetünk bennük; sírunk, mert valakik olyan igazságot tárnak a szemünk elé, amelyben felismerjük saját helyzetünket. Talán itt fontos is maga a felismerés, de a legfontosabb az elgondolkodás. El kell gondolkodni azon, hogy mi, akik lent ülünk a nézőtéren, vajon hogyan csináljuk az otthoni dolgainkat?

Megkérdezzük gyerekeinktől, hogy mi bántja őket?

Egyáltalán beszélgetünk? Ugyanúgy a kicsikkel, mint a partnerünkkel?

Mások életén csámcsogunk, miközben a mi szennyesünk mocskosabb?

Jó példák vagyunk-e lányainknak és fiainknak?

El tudjuk-e engedni a szociális nyomást, hogy családunkkal foglalkozzunk, egy kis időt eltöltve velük?

Mi hogy csináljuk?

Az egy szünettel elválasztott előadás második felében a gondolkodás mellett mi, nézők is aktív szerepet kaptunk. Még az előadás kezdete előtt mindenkinek fel kellett ínia szülei nevét egy A4-es papírra, amelyeket most itt feltűzve, mint egy céltábla láttunk viszont. Különböző kijelentéseket hallottunk szüleinkkel kapcsolatosan és melyek esetében úgy éreztük, hogy ez igaz lenne ránk, az általuk kioszott papirgalacsinokkal meg kellett dobálni a neveket. Repültek is a kis galacsinok szép számal, mert szüleink:

Megbántottak

Kinevettek

Nem értettek meg

Hazudtak nekünk

Hazudtak maguknak

De megbocsájtottam nekik

Mert megértem már őket.

 

Nyilván nincsen igazán bevált recept arra, hogy hogyan kell jól csinálni a dolgokat, főleg a bizonyos négy fal között, viszont itt a legfontosabb kérdés az, hogy próbálkozunk-e egyáltalán?

 

Gábosi Csenge

fotó: Ilyés Júlia

Advertisements

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s