HolnapUtán Projekt: az alkotók 3.

A budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetem, valamint a Kaposvári Egyetem Rippl-Rónai Művészeti Karának hallgatói:

vadaszVadász Krisztina

A budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetem másodéves színházrendező – fizikai színházi koreográfus szakos hallgatója vagyok Horváth Csaba osztályában. 24 éves vagyok, az egyetem előtt táncoltam és Szentesen érettségiztem dráma tagozaton, majd a budapesti Nemes Nagy Ágnes Művészeti Szakközépiskolában végeztem egy hároméves színész II. OKJ képzést.


img_9246.jpg

Tarnóczi Jakab – III. éves rendező szakos hallgató

Az egyik legjobb dolog a színházban, hogy bármi lehetséges.
Még az is, hogy én csináljak színházat. Örülök, hogy ezt a határtalanságot harmadik éve tanulhatom az egyetemen. Viszont csak utazással és felfedezéssel tágítható tovább ez a tudás. Elutazom Nagyváradra, hogy bármi lehetséges legyen.


Kotormán Ábel – SZFE, III. év

vagyok, 20 éves,
2015-ben érettségiztem a Debreceni Ady Endre Gimnázium dráma szakán. Ugyanebben az évben jelentkeztem a Színház- és Filmművészeti Egyetemre, a fizikai színházi nyelvvel korábban találkoztam, s ez a vonzás vezetett Horváth Csaba osztályába. Tanultam szolfézst, trombitát, mellette gitározom. Rendeztem, játszottam, a csoport közös gondolkodását tartom a legnagyobbra, úgy gondolom egymás által jutunk előbbre, emiatt is jelentkeztem erre a workshopra


juliHorváth Julianna vagyok, 23 éves. A családom (édesanyám, édesapám és a 12 éves kisöcsém) Budapesten élnek, én is ott nőttem fel. Érettségi után, 2013-ban vettek fel a Kaposvári Egyetem Színművész Szakára, Uray Péter osztályába. Most vagyok negyedéves. Dolgoztam már a kaposvári Csiky Gergely Színházban, és a budapesti Nemzeti Színházban is két előadásban, rendszerint többedmagammal az osztályból. Erdélyben gyakori látogató vagyok, mert nagymamám csíksomlyói születésű volt, viszont Nagyváradon nem jártam még – eddig! Leghasznosabb tulajdonságaim: beszélek angolul és spanyolul, könnyen keresztülvágom magam bármilyen nagy tömegen és tudok dobolni.


img_20170302_190107

Nagy Márk vagyok, 22 éves, kaposvári egyetemista. Zala megyében nőttem fel. Zongorázni tanultam, de kamaszkoromtól fogva inkább a rapzene a hobbim. Tagja voltam két együttesnek is. Szeretem az eredeti hajszínű lányokat, szabadidőmben pedig többnyire olvasok.

Advertisements

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s