Tanoda megnyitó és szöcskeavatás

„Sok embert megfertőztem a színház szeretetével.” –Hajdú Géza színművész

1475820_561859573894011_7799346_n

November 22-én kicsik és  nagyok összegyűltek az  Árkádia bábszínházban, hogy ünnepélyes keretek között megnyissák a SZITA nevezetű Szigligeti Tanodát és hogy minket, önkénteseket tiszteletbeli Szöcskékké avassanak. Az előtérben zsúfolásig álltak kísérők,szíművészek és gyerekek szaladgáltak körös-körül a teremben. Jó volt látni ennyi színházkedvelő fiatalt egy helyen, mint később kiderült 4 csoportot is alakítottak a SZITAban a diákok számára. A megnyitón beszédet mondtak: Czvikker Katalin menedzserigazgatónő, id. Kovács Levente rendező, Szőke Kavinszki András a Lilliput Társulat művészeti igazgatója, Szabó K. István a Szigligeti Színház művészeti igazgatója, Dimény Levente a Nagyvárad Táncegyüttes művészeti igazgatója és Hajdú Géza színművész. A beszédek után Fekete-Piski Enikő, a Szöcskeanyánk,  felkonferálta a 8 jelenlévő Szöcskét, majd az igazgatóasszony mindenkinek gratulálva átadta a Szöcske Kézikönyvet és a megfelelő szintű kitűzőt. Az avató végeztével állófogadás volt az előtérben, majd 7 órától bemutatták a Szigligeti Színház legújabb előadását, Hazatérés címmel-mindenkinek melegen ajánlom!

Orsi

Untitled

Páholy szintű, arany kitűzős Szöcskék:

Benczi Tekla
Bíró Árpád
Duna Orsolya
Fekete Ágnes
Kanalas Brigitta
Nagy Tímea
Sebestyén Brigitta
Tamás Ágota
Varga Krisztina
Varga Zsuzsa
Vári Vivien

 

Zsöllye szintű, bordó kítűzőt kapott:

Cefan Kinga
Kőrösi Kristóf
Tóth Zsófia

 

Erkély szintű, krém színű kitűzőt érdemelnek a legfiatalabb szöcskéink:

Bancsa Bea
Bodnar Dorottya
Sütő Emese
Szabó Kincső
Kiss Izabella Kinga

Advertisements

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s